WordPress hibakeresés kezdőknek, felhasználóknak

WordPress hibakeresés kezdőknek, felhasználóknak

WordPress hibakeresés kezdőknek, felhasználóknak 1024 576 TrustedWP

A hibakeresés egy száraz, unalmas tevékenység, de előbb vagy utóbb minden honlaptulajdonos és fejlesztő szembesül vele, hogy bizony ezzel kell foglalkozni, ha akarjuk, ha nem.  A legtöbb WordPress felhasználó kicsit megszeppenve próbál egy egy hibát megkeresni és sokszor rossz módon vagy irányba teszik azt. Ezért készült eme cikk, hogy utat mutasson, miként is tudja a  felhasználó megtalálni egy hiba okát. Sok lépcső fok, tehát mély levegő és előre!

Hibakeresés menete

A most következő lépések sorrendje nem dobókocka dobásával lettek meghatározva. Ezek egymásra épülő lépések és az alapoktól kell mindig elindulni a hibakeresés során. Ahogy egy új házat sem a tetőszerkezet elkészítésével kezdünk általában. Amit még érdemes fejben tartani az az, hogy nem minden hiba deríthető ki az alábbi módszerrel, azonban a többsége igen. Van az a szint, amikor már érdemes és szükséges is egy fejlesztőt megbízni. Ha nem bírod, ne erőltesd, de azért ne add fel az első próbálkozás után!

1. Alap követelmények ellenőrzése

Minden WordPress kiegészítő (bővítmény, sablon) esetében vannak meghatározott követelmények, melyeket a hostingnak (szerver vagy tárhelyszolgáltatónak) biztosítania, tudnia kell vagy kellene. Itt gondolok a PHP verzióra, az egyes PHP modulokra. Például egy vízjelező bővítmény nem fog tudni működni egy olyan tárhelyen, amin nincs fenn és nincs engedélyezve a GD Library vagy az ImageMagick, amik a képek szerkesztésének „tudását” adják a PHP-hoz. A bővítményeknél mindig ezek a követelmények megtalálhatóak. A saját szerverünk php beállításait a WP adminból is megismerhetjük már.

2. Ellenőrizzük a beállításokat

Kezdjük ott, hogy nem minden hiba tényleges hiba. Mit is értünk ezalatt? Például egy bővítmény esetében elképzelhető, hogy csak egy téves beállítás az oka, hogy nem megfelelően működik. Így az első lépés mindig az legyen, hogy ellenőrizzük a beállításokat és nézzük meg a kiegészítő  leírását, dokumentációját, hogy miként kell helyesen beállítani.

3. Aktuális, friss verzió

A frissítésekkel szinte mindig jönnek javítások. Éppen ezért alapvető szempont, hogy ha hibát keresünk, akkor mindig az aktuálisan elérhető legújabb, stabil verzióval ellenőrizzük és azt is használjuk. Igaz ez azon bővítményekre is, melyek látszólag  jól működnek.

4. Van-e hibaüzenet, error log

A hostingok többségénél be van kapcsolva a hibák log-olása, mentése. Ezeket vagy a tárhely adminban (például Cpanel) találjuk, vagy kérdezzük meg a tárhelyszolgáltatónkat. A WordPress is tartalmaz egy hibanapló funkciót. Először is kapcsold be a hibanalpózást, majd ebben a cikkben nézz utána, miként is tudod ezt használni és mire ügyelj. (Plugin ajánló is olvasható a cikkben.)

A hibaüzenet gyakran a konkrét problémát is elénk tárja, viszont vannak olyan esetek, amikor csak annyit fogunk belőle látni, hogy melyik bővítmény vagy a sablon-e a ludas. Amennyiben nincs hibnapló vagy nem látjuk meg a problémát, akkor irány az 5. lépés megoldása.

5. A biztos megoldás

Ez lesz az a pont, amikor el fog menni a kedved az egésztől. Azonban ha belegondolsz, a hiba nem fog elmúlni attól, hogy „nincs kedved”. Így jöjjön az egyik legegyszerűbb, de legbiztosabb hibakeresési megoldás, amit felhasználói alapismeretekkel bárki el tud végezni, csak követni kell az alábbi lépéseket:

  1. Kapcsold ki az összes bővítményt és válts az egyik gyári, alap WordPress sablonra. (Twenty-…. néven találod ezeket.)
  2. Ürítsd a böngésződ cache-ét vagy nyiss egy új inkognító ablakot, majd ellenőrizd, hogy a hiba fennáll-e még. Inkognító ablak esetén a végén zárd be.
  3. Amennyiben nem, akkor állítsd vissza a választott sablont. Ha ismét tapasztalod a hibát, akkor a sablonnál lehet a gond. Ha nem tapasztaltad, lépj tovább.
  4. Kapcsolj vissza egy darab bővítményt
  5. Ellenőrizd a 2. pont szerint.
  6. Kapcsolj vissza még egy plugint és 2.
  7. Ellenőrizd a 2. pont szerint.
  8. Kapcsolj vissza még egy plugint és 2.
  9. Ellenőrizd a 2. pont szerint.
  10. Kapcsolj vissza még egy plugint és 2.
  11. A 4 – 10. lépést addig ismételgesd, amíg azt nem tapasztalod, hogy az egyik ellenőrzés során a hibát nem tapasztalod. Ilyenkor visszagondolsz, melyik bővítményt kapcsoltad be legutóbb és már is meg lesz a bűnös!
  12. Ugord át (hagy kikapcsolva) és a többi, korábban aktív plugint kapcsold be újra.
  13. Ellenőrizd ismét, a 2. szerint.
  14. Ha rendben van, akkor megtaláltad a hibás plugint amit nem szabad bekapcsolnod. Ilyenkor érdemes a hibát jelezni a plugin készítőjének.

Van másik, egyszerűbb út?

Fejlesztők számára a hibanapló ellenőrzése és a bőngészők konzol üzenetei alapján elég jól tudnak tájékozódni, azonban ez nem garancia a gyors sikerre. Ha nincs meg a kellő ismeretünk, akkor vagy a fentiek alapján megtaláljuk vagy megbízunk egy szakembert. Csodaszer sajnos nincs. A debuggolás (hibakeresés) egy unalmas, száraz és monoton feladat, ne várjuk el senkitől, hogy hipp-hopp ingyen majd megcsinálja nekünk.

Rottenbacher Tamás

Rottenbacher Tamás

Egy senior WordPress fejlesztő vagyok, aki a tudás megosztást támogatja és közösségi projektjeimmel igyekszem segíteni mind a fejlesztőket, mind a megrendelőket és a felhasználókat, miközben minőségi munkáimmal támogatom partnereim, megrendelőim.

További cikkek: Rottenbacher Tamás tollából.

A süti / cookie

A cookie vagy süti jelentése: file-ok vagy információ darabkák, amelyeket internetes böngészője ment le honlapunkról és tárolja azokat az Ön gépén. Ezeknek a cookie-knak a segítségével ismeri fel a honlapunk anyagait tároló szerver a honlapunkra történő visszalátogatásakor, hogy Ön már járt a honlapomon vagy azt, hogy Ön egy valós látogató és nem egy rosszindulatú támadó. Részletek: Adatkezelési tájékoztató 

Választható sütik / cookie-k

Biztonság növelésében segít: Cloudflare
Szükséges
SPAM szűrésben segít: Google ReCaptcha
Szükséges
Statisztikai adatok, forgalom méréshez: Google Analytics
Beágyazott videók megtekintése: YouTube

A honlap cookie/sütiket használ a jobb felhasználói élményhez, méréshez és biztonsághoz.